... csak néhány gondolat. Álnéven írok, mégpedig azon egyszerű okból kifolyólag, mert azt szeretném, ha a történeteim lennének érdekesek és nem a személyem. Ez amúgy egy régi vágású újságírói hozzáállás, amikor még a sztori volt lényeges és nem te magad. Mint ahogy a Hírek szerelmeseiben is azt mondja Robert Redford a lánynak, hogy a történet a fontos, nem a rúzs.

Eltelt pár év, sokat változott világ, és a rúzs manapság bizony fontosabb.

Voltak is kétségeim egy önálló blog indításával kapcsolatban, mert nem igazán akartam növelni azoknak a felületeknek a halmazát, amelyikben százötvenezredikként én is megjelenek a magam véleményével, és amelyek az embereket egy virtuális valóságban marasztalják elvonva őket a való élettől. Mert én azért inkább küldenék mindenkit könyvet olvasni, bicajozni vagy palacsintát sütni a családdal.  

Ámde lenne mondanivalóm és még céljaim is vannak mellé. Mert bár sokat kell még tanulnom, de azokból, amiket már megtanultam, szívesen mutatnék valamit.

Annak idején újságírónak is azért tanultam, mert meg akartam mutatni az embereknek – és saját magamnak is –, hogy milyen az élet a saját kereteinken túl, hogy hogyan gondolkodnak mások és azt, hogy mennyiféleképpen lehet leélni egy életet. Aztán idegenvezetőnek azért tanultam, hogy adjak egy plusz élményt azoknak az embereknek, akik a félretett pénzükből kikapcsolódni mennek és kapjanak valami információt, egy érdekes mesét, történetet, egy kellemes napot, amire az idők múlásával is jóérzéssel emlékeznek.

Mindig is csodáltam az írókat, színészeket, művészeket, mert megadatott nekik az a semmihez nem fogható öröm, hogy pár órára el tudják feledtetni az emberekkel a bajaikat, gondjaikat, kitárva előttük egy ajtót, amin belépve az élet olyan dimenziójában létezhetünk néhány órán át, ahova csupán a hétköznapokat napról napra ugyanúgy élve nem jutunk el. A könyvek, a színdarabok, a zene, egy jó film, egy kiállítás, a tartalmas interjúk, beszélgetések kiszakítanak a valóságból, hogy aztán, ha szerencsénk van, kicsit más emberként kerüljünk oda vissza. Hosszútávon én is ezt szeretném, segíteni kiszakadni, feledtetni és adni valami jót, valami pluszt. De egyelőre ez most itt a rövidtáv.

Mert  bizony mindemellett a „normális” munkát adó – egyéb területen szerzett – két diplomámból élek.

Ja, és még a névről. A tervezett már foglalt volt. Így maradt a tulipán, mint egykori ovis jelem, a lány az értelemszerű, mert nem vagyok férfi, bár az igazán klassz csavar lenne :)

De  viccet félretéve, úgy gondoltam, ha már a tulipánosládák végsősoron értéket és kincseket rejtenek, akkor bízom abban, hogy a tulipánoslány oldala is azt fog.    

szeretettel,

a tulipános lány